2010. dec. 28.

KALOT Irodalmi Kör - alakuló ülés

A KALOT Irodalmi Kör alakuló ülésén a jelenlévők 100%-a egyöntetűen Török Márkot szavazta meg és helyezte az elnöki posztra. A védnöki háttér adott, a támogatóinknak köszönjük a segítséget. A második ülés a következő hónapban lesz, remélhetőleg sikerül megnyerni a fiatalságot is és valószínűleg sikerül egy hatékony csapatot "összeszedni".

Török Márk
     elnök

2010. dec. 10.

75 éves a KALOT(2010)

A 75 éves KALOT
A KALOT Népfőiskolai Mozgalom, mai szóval országos ifjúsági és felnőttképzési intézmény volt a valaha létezett legnagyobb ilyen magyar szervezet, igazi hungaricum (1935-1946, több mint ötszáz ezer taggal, a betiltást és üldözést követően 1989-ben újjáalakult). Vidékfejlesztési alapelvei közé tartozott a kulturális, gazdasági és korszerű agrárismeretek elsajátítása a vidék megtartásáért, mégpedig valláserkölcsi megalapozottsággal és a nemzeti tudat erősítésével. 2003-ban a KALOT-ot Magyar Örökség Díjjal tüntették ki.
 A KALOT – Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Testülete, a földművesek és földmunkások legényegyleteit vagyoni helyzetre és vallásfelekezetre való tekintet nélkül összefogó országos szervezeteként alakult Szegeden Glattfelder Gyula csanádi püspök támogatásával.
Célja akrisztusibb ember, a műveltebb falu, az életerős nép és önérzetes magyar” érdekében az agrárifjúság szellemi, anyagi támogatása, összefogása és érdekvédelme. Politikai pártoktól függetlenül fogta össze és egységesítette az agrárembereket, a törpe- és kisbirtokosokat. Az ökumenizmus talaján szerveződött: tagjai lehettek protestáns fiatalok is, és sok kérdésben együttműködött protestáns egyesületekkel. Meghatározó szerepe volt nemcsak a falu népe lelki és kulturális életének fölemelésében, hanem a nincstelen parasztság embertelen szociális helyzetének megváltoztatásában is, elsősorban a földreform követelésével, ill. a parasztság ennek gyakorlati megvalósítására való felkészítésében is.

 Alapítója és első vezetője Kerkai Jenő SJ volt.  A KALOT a kezdeti sejtekből hamar népmozgalommá vált, 1940-ben 2 ezer helyi egyletben 150 ezer rendes tagja volt. A II. Világháború idején is aktív tevékenységet folytatott különösen a háziipar szervezésében valamint a kultúra terén. A KALOT programjával formálta a személyiséget, fejlesztette a népi kultúrát, ápolta a hagyományokat, életközösséget épített, alakította a nemzeti öntudatot.  Műsorközpontja a legényegyleteket kb. 3500 faluban színdarabokkal, vallásos, ismeretterjesztő előadások anyagával látta el. A Könyvosztály pedig részben saját kiadványait, részben a népi írók műveit terjesztette. A háború végeztével is folytatta munkáját a KALOT, míg Rajk László belügyminiszter rendelete 1946. VII. 4-én a Magyar Cserkészszövetséggel együtt föloszlatta, fontosabb embereit deportálták, bebörtönözték.

A KALOT újjászerveződését megelőzte több megemlékező kiállítás, és a népfőiskolai mozgalmak felelevenítése. Az előkészületek után 1988 novemberében a KALOT jogutódjaként megalakult a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Népfőiskolai Szövetség (eln. Ugrin József volt).  1999-ig 45 népfőiskola indult hétvégi folytatólagos, ill. egyhetes bentlakásos tanfolyamként. Központi témájuk a keresztény család, fölkészülés a családalapításra. A régi KALOT nevet csak 1992-től engedélyezték, amikor is új alapszabállyal új vezetőséget választottak. A mozgalom jelenlegi bejegyzett neve: KALOT Mozgalom Közhasznú Egyesület

.
KALOT mint civilszervezet az újjáalakulása óta keresi a lehetőséget, hogy megfeleljen a korunk kihívásainak, azzal, hogy tevékenyen részt vállal a társadalmunkat sújtó nehéz problémák megoldásában. A Mozgalom a régi keresztény erkölcsiség szellemében folytatja azt a munkát, amit megalkotója, P. Kerkai Jenő az életcéljául tűzött ki. A KALOT jelenleg főleg iskolán kívüli felnőttképzéssel foglalkozik, Népfőiskolai formában, tanfolyam jelleggel. A KALOT-nak az országban egyre több tagszervezete van, s mindegyik éves munkaterv szerint, s a helyi igényeknek megfelelően működik. A KALOT Országos Titkársága koordinálja a tagszervezetek munkáit, és kidolgozza számukra a lehetséges irányelveket, melyeket mindegyik tagszervezet a saját igényei szerint alkalmaz.

A legjellemzőbb tanfolyamaik:
- Egészségmegőrzés- előadássorozat
- Bűnmegelőzés, drog megelőzés, áldozattá való válás- előadássorozat
- Fiatalok, gyerekek nyári táborozása
- Vezetőképző táborok
- gazdák továbbképző tanfolyama
- környezetvédelmi előadássorozat, stb.

2010. július 26-29 között Szegeden tartottuk a KALOT ünnepi közgyűlését,

A KALOT további programjaiból:

1.      2010. szeptember 12.  Hagyományos szüreti Lovas kocsis felvonulás és mezőgazdasági kiállítás és vásár (II.KÁTA Expo) ide várjuk a kiállítók jelentkezését. (Nagykáta)
2.    II. KALOT Foci kupa (Nagykáta) 2010.szept 12. – a nevezéseket is a KALOT iroda címére kérjük.
3.     2010. szeptember 18. Ökumenikus Városmisszió Budapest, XVI. kerület 
4.    2010. november 07.Pannonhalma megemlékezés P. Kerkai Jenő halálának 40. évfordulója alakalmából
5.     2010. november 27-28 KALOT vezetőképző – Nagykáta
6.    2010.dec. 11-én Adventi ajándékkészítés, mézeskalács készítés
7.      2010. november 28, dec.5, dec12, dec.19. Adventi Vasárnapok a Város Főterén (Nagykáta)
8.    2011. január 29. Megemlékezés a Doni- hősökre
9.    2011. február 11. KALOT Konferencia Budapest, XVI. ker.

Bővebb információ érdekében kérem, érdeklődjön az alábbi címen: kalotiroda@gmail.com
Németh Mária tel.:+36/20 315 0370





                                                                                                                               

2010. dec. 1.

Köszöntő

Tisztelettel KALOT-társak, látogató!

Hát ez is megtörtént, sínen a blog, tessék megjegyzéseket írni, információval gazdagítani szellemünk kincsestárát(meg a számítógépét is), a memóriát.